Írok, de azt se tudom miről (#cikk)

Írok, de azt se tudom miről,

avagy cikk azokról a blogokról, amelyek el vannak maradva a korral

  

  Hmm, kezdek visszatérni. Na szóval, ma (mint ahogyan a cím is mutatja) egy nem mindennapi cikket hoztam. Alanyunk Melani, minden "nem fontos kérdésre" megadja nekünk a választ. Ha esetleg érdekel, katt a továbbra. 

Gremy

Sose gondoltam volna, hogy rövid pályafutásom alatt ennyi blogot fogok olvasni, pusztán unalomból. Nem is tudom, hogyan kezdjem, de két kategóriára tudnám őket bontani. Az első, amitől nekem is elállt a szavam. Megjegyzem ez ritka dolog, eléggé szelektív válogató vagyok a történetek kapcsán. Aztán a másik, aminek elég találó konténernevet adtam.. „Az öt éves húgom jobbat alkotna” címmel. Félreértés ne essék, itt nem a fanfictionokról van szó, amit remélem, nem kell magyarázni. Hanem azokról a szüleményekről, amikben a főszereplő (vagy egyéb mellékszereplő) az író gondolatában sportot űz vagy dolgozik, de mégsem. Vagyis a nagymértékű tájékozódottságról beszélek. Csak hogy példával bizonyítsam azt, hogy miért is koptatom a klaviatúrát.
  Felteszek egy sportot. Foci (más nálam szóba se jöhetne). Melani, a történet prímadonnája, focizik.. és akkor most lépnek fel az első kérdések.
 - Melyik csapatban játszik Melani?
 - Melyik kategóriában?
 - Melyik korosztályban?
Igen, nem mindegy, és nem ugyanaz. Ekkor jön, hogy „Melani a világ legjobb csapatában játszik.” Kilőve minden. A kifejtés, amely több információt adna nekünk főhősünkről, elszállt. Se az összetartó csoport neve (Ha igen, akkor biztos agyonhasznált Real Madrid, meg Barcelona. Mellesleg megjegyezve Amerikában, és egyéb lehetetlen országokban, ahol nem eme közösségeknek van a szülőhelyük…), se a kategória, amely a legfontosabb. Ez olyan, mint egy ranglista. A legjobb csapatok az NBI-be kerülnek a meccsek megnyerése miatt. Aztán van az NBII, ahol a feltörekvő, vagy a bent ragadt csillagok foglalnak helyet, és végül, de nem utolsó sorban, hiszen mindenki itt kezdi, az NBIII. Most jön még csak a hab a tortára. A korosztály. Lehet ifi (másképpen utánpótlás), esetleg a kisebbek számára is van lehetőség, U16 -15; -14; és ez megy tovább. 
  Aztán ez még semmi. Amitől a falra tudnék mászni, az a következő. „Fuh, olyan jó volt az edzés, dumáltunk sokat, meg nevettünk, meg egyebek.” Hogy egyem a gyönyörű zúzádat. Ennek az úgynevezett „edzésnek” inkább egy másik nevet adnék. „Pláza riherongyok pletyka klubja”. Igen, ez tökéletes. 
Először is, egy kőkemény, első kategóriás játékosnak nem mindennapi a tréning, mert persze Drága Melanink szupersztár focista, és neki feltétlenül abban a sorolásban kell játszania.
Én is ebben a cipőben vagyok. Egy héten van három edzésünk, egyik nap erőnléti, másik nap taktikai, harmadnap pedig inkább magával a játékkal foglalkozunk. Lehet, sőt vannak olyan alkalmak, amikor mi is beszélgetünk (megjegyzem az edző háta mögött, mert ezt általában elég szigorú szemmel nézik), de a végén már a buszhoz is csoszogva megyünk fel.
Ez az egész nem abból áll, hogy most na futok két kört, és letudva. Ki is nyírnának. Keményen izzadnod kell a büdös, megkülönböztető mellénybe, amit akkor se vehetsz le, amikor már beállt a fulladás.  Jelentem, sajnos nem öntisztuló, csak akkor lesz jó illata, ha mi visszük haza, és kimossuk.
  Még egy kedvencem az, amikor egy mérkőzés kerül leírásra. Minden szép, és happy. A lópikulát. Az első, igazi női meccsemen, tíz perc alatt szereztem egy zúzódást, és így majdnem az egész meccset a kispadon csücsültem végig. Ennél rosszabb érzés nincsen.
A kemény meccseken, a test-test elleni harcoknál senki se marad talpon. Megjegyzem, a nők zúzósabbak és erősebbek, mint a férfiak… saját tapasztalat.

Végül, de nem utolsó sorban a létszám, és a felosztás. Könyörgöm, ha valamit egyszer elkezdünk, akkor azt normálisan fejezzük is be. Az, hogy hányan vannak a pályán, kortól változó. De nincsen egy csapatba huszonkettő… itt dobtam el az agyam.

Azt meg végképp senki se tudja, hogy ki melyik poszton játszik. Ugyan már, aki ezt tudná, az már biztos rég halott. Géniusz.
Senki se vesz arról tudomást, hogy ki az a jobb/bal/középhátvéd, hogy ki az a jobb/bal/középpályás, mindenki csak a kapust, meg a csatárt ismeri, mert az olyan menci. Sőt, sokan a „spori” elnevezést se ismerik. Könyörgöm, ez kétértelmű szó. Valaki a sportcsarnokot becézi így, de mérkőzéseken a bírót illetjük ezzel a jelzővel.
Aztán pedig a partjelző. Fuh, Ő egy senki, ki kell hagynunk a buliból. Nem Ő lenget zászlójával, amikor esetleg les van. Ja, hogy sokan azt se ismerik. Akkor, íme, egy kis magyarázat (csak mert vajból van a szívem, és éppenséggel egy rózsaszín felhőn ugrálok).

A les: lesnek nevezzük azt a szörnyen tragikus esetet (csak mindig a támadó számára előnytelen), amikor a hátvédsor mögé kerül az ellenfél bármelyik játékosa. Aztán jön az egyik csapattársa, gőzerővel fut, izzad, áttöri magát mindenkin, már beálltak a vádlijai, najó nem túlzunk, és egy kevésbé erős, vagy bitang passzolással a vele egy menetirányban álló emberkének passzolja. DE, mivel Ő a kapu előtt, és a hátvédek mögött áll, ezért érvénytelen, és lesnek számít. Ekkor jelez a mi semmit se érő partejelzőnk, ezt lefújja a spori, és a bűncselekményt elkövetők felé a tétlen, és vétlen kapusunk/hátvédünk/középpályásunk/csatárunk elvégezhet egy ’szabit’. Nem, nem a Barátok Közt Szabolcsára gondoltam, lel, nem is nézem, hanem, másik néven a szabad kirúgásra. Ilyenkor lerakják a les helyszínénél a labdát, aztán a játékos szabadon ellőheti. Nem vehetik el, amíg onnan el nem gurult. Aztán pedig folytatódhat a játék.

(A nagy hangsúly és a lényeg a labda rúgásának pillanatában van. Ugyanis akkor számít lesnek. Ha az ellenfél a hátvédek mögött van, és a rúgás pillanatában még nem előzte meg hátulról a védősort, akkor beza az még szabályos.)

Talpalás: stoplissal játszani nem a legegyszerűbb. A talpalás is ezt bizonyítja. Akarva, vagy esetleg akaratlanul. A lényege ennek az egésznek, hogy mérkőzés közben a másik lábán (ebbe a sípcsont, és a lábfej tartozik bele) kárt teszel a szögecses, vagy esetleg csavaros cipővel.

Középkezdés: nem, nem csak annyi, hogy két játékos beáll a kör közepére, és énekeli, Eddától a Kör közepén állok című dalt. Középkezdés a meccs elején van, és minden egyes gólnál. Sokan azt gondolják, hogy minő egyszerűséggel csak lepasszolom a mellettem álló emberkének azt a kerek valamit, aztán pedig indulhat a meccs. Hát nem.        Van benne turpisság, ugyan is a labdának egy picit át kell mennie a „rosszak” térfelére, és így lehet belőle támadást, vagy esetleg vissza passzot indítani.
Ám nehogy csak mindig az járjon jól, aki elvégzi a középkezdést, ezért a nagy fejesek kitalálták azt a szabályt, hogy amikor elhangzik a spori által kiadott sípszó, ekkor az ellenfél megkísérelheti a labda elvételét.

 Remélem hasznosnak véltétek az én kis klaviatúra-koptatásomat, és segítséget tudtam nyújtani, ha esetleg olyan történetbe kezdenél, amelyben valaki-valamilyen foglalkozást végezne. A lényeg annyi, hogy mindig tájékozódjatok, hiszen a Google nem csak az én barátom.!